A harmonikus élet 12 szabálya – Gyerekként a felnőttek világában 4. rész

4 részes írásomban a tranzakcióanalízisből (Goulding) megismert 12 gátlóparancs alapján azt jártam körbe, hogyan jelenik meg a gyerekkorunk, a gyerekkorunkban a világról kialakított szabályaink, stratégiáink a felnőtt életünk alakításában, az élethez való hozzáállásunkban és hogyan akadályoznak ezek a harmonikus élet elérésében. A befejező rész célja sem más, mint korábban. Vagyis, hogy egy lehetőségre hívjam fel a figyelmed, amely segíthet egy-egy felnőttkori elakadásod, ismétlődő, rossz érzéssel járó viselkedési mintád mögött meghúzódó gyerekkori döntésed hátterét megismerni. Hiszek…

A harmonikus élet 12 szabálya – Gyerekként a felnőttek világában 3. rész

A harmonikus élet utáni vágyakozás tudatosan vagy tudat alatt mindenkiben jelen van. A különbséget csupán a vágyakozás formája jelenti. Vagyis az, hogy mit teszünk a vágyaink eléréséért. A következő 4 részes írásban a tranzakcióanalízis (Goulding) 12 gátlóparancsa alapján azt járom körbe, hogyan jelenik meg a gyerekkorunk, a gyerekkorunkban a világról kialakított szabályaink, stratégiáink a felnőtt életünk alakításában, az élethez való hozzáállásunkban. Miután a gyermeknek meg kell tanulnia túlélni egy számára ismeretlen világban, tapasztalatai és a…

A harmonikus élet 12 szabálya–Gyerekként a felnőttek világában 2. rész

A harmonikus élet utáni vágyakozás tudatosan vagy tudat alatt mindenkiben jelen van. A különbséget csupán a vágyakozás formája jelenti. Vagyis az, hogy mit teszünk a vágyaink eléréséért. 4 részes írásom 2. részében is a tranzakcióanalízis (Goulding) 12 gátlóparancsát feloldó szabályai alapján azt járom körbe, hogyan jelenik meg a gyerekkorunk, a gyerekkorunkban a világról kialakított szabályaink, stratégiáink a felnőtt életünk alakításában, az élethez való hozzáállásunkban. Miután a gyermeknek meg kell tanulnia túlélni egy számára ismeretlen világban,…

A harmonikus élet 12 szabálya–Gyerekként a felnőttek világában 1. rész

A harmonikus élet utáni vágyakozás tudatosan vagy tudat alatt mindenkiben jelen van. A különbséget csupán a vágyakozás formája jelenti. Vagyis az, hogy mit teszünk a vágyaink eléréséért. A következő 4 részes írásban a tranzakcióanalízis (Goulding) 12 gátlóparancsát feloldó szabályok alapján azt járom körbe, hogyan jelenik meg a gyerekkorunk, a gyerekkorunkban a világról kialakított szabályaink, stratégiáink a felnőtt életünk alakításában, az élethez való hozzáállásunkban. Miután a gyermeknek meg kell tanulnia túlélni egy számára ismeretlen világban, tapasztalatai…

A kötődés útjai–minden út a kocsmába vezet?

Néhány nappal a Valentin napi láz lefutása után, amely most már nem csupán egy érzelmi kultusznap, hanem üzleti szempontból is egy fontos lehetőség, elgondolkodtam, hogy a kötődés, mint olyan mit is jelent napjainkban. Hiszen értjük, hogy elektromos, de mi hajtja?! Belegondoltál már, hogy mennyi mindenhez kötődsz? A kötődés olyan, mint a levegővétel. Annyira természetes része az életünknek, hogy csak akkor vesszük észre a fontosságát, mikor nincs rá lehetőségünk, hogy hozzájussunk. Ekkor viszont fájdalmas a hiánya,…

Komfortzóna adó – A változás ára

Túl a 2016-os év fogadkozásain a lelkesedés január végére nagyot koppan, azután elhallgat. Akárcsak az éji bogár Arany János versében, úgy hal el a változás iránti elkötelezettség a komfortzóna határához közeledve. Vajon mi az, ami gátat szab annak, hogy az eltervezett úton végig is tudjunk menni? Mi választ el attól, hogy a célunkat el is érjük? Mi az, amiért félúton sokan visszafordulnak? Erre keresem a választ a mai bejegyzésben. Az életünk tele van zónákkal. Reggel…