A harmonikus élet 12 szabálya - Tranzakcióanalízis

A harmonikus élet utáni vágyakozás tudatosan vagy tudat alatt mindenkiben jelen van. A különbséget csupán a vágyakozás formája jelenti. Vagyis az, hogy mit teszünk a vágyaink eléréséért. 4 részes írásom 2. részében is a tranzakcióanalízis (Goulding) 12 gátlóparancsát feloldó szabályai alapján azt járom körbe, hogyan jelenik meg a gyerekkorunk, a gyerekkorunkban a világról kialakított szabályaink, stratégiáink a felnőtt életünk alakításában, az élethez való hozzáállásunkban. Miután a gyermeknek meg kell tanulnia túlélni egy számára ismeretlen világban, tapasztalatai és a szüleitől kapott üzenetek alapján stratégiát, hiedelmeket alakít ki, melyek sok esetben egy egész életre szólnak és életük végéig érvényesek. Éppen ezért fontos kérdések lehetnek, hogy a hogyan ismerhetjük fel és hogyan tehetünk ellene?

Továbbra is bízom benne, hogy az írásommal egy lehetőségre tudom felhívni a figyelmet. Egy lehetőségre, amely segíthet egy-egy felnőttkori elakadásod, ismétlődő, rossz érzéssel járó viselkedési mintád mögött meghúzódó gyerekkori döntésed hátterét megismerni. Hiszek benne, hogy a tudatosság elérésének legfontosabb lépcsőfoka a (f)elismerés, amely nélkül a tartós változás elképzelhetetlen. Az előző részben bemutattam a tranzakcióanalízis segítségével az első három szabályt, amelyek a ’Létezz!’, ’Légy önmagad!’ és a ’Légy közel! voltak.

Az első három szabályhoz írt javaslatom a mai három szabályra is érvényes. Vagyis érdemes végiggondolnod, hogy milyen érzéssel tölt el a szabály olvasása? Hitelesnek érzed-e magad és az életed az adott szabályhoz kapcsolódóan? Ha valami miatt nem teljesen tudsz vele azonosulni, akkor mi segítene abban vagy min kellene változtatnod ahhoz, hogy az életed szabályai közé fel tudd venni?

“Lelkem érzéseit is emlékezetem őrzi. Nem úgy, ahogy a lélek maga érzi őket, mikor megrohanják, hanem egészen más módon: az emlékező erő saját természete szerint.” (Szent Ágoston)

4. Érezz!

A szülők gyakran szóban vagy viselkedésükkel azt sugallják, hogy az érzések kifejezése a gyengeség jele. ( például „Ne bőgj, mint a lányok!”- mondják a kisfiúknak, akik később képtelenek lesznek a szomorúságot és az agressziót megkülönböztetni.)
A gyerek életben maradása kezdetben a szó szoros értelmében azon múlik, hogy a szülei gondoskodnak-e róla vagy sem. A gyerek tehát jellemzően tudatalattija által vezérelve arra törekszik, hogy szüleit rávegye arra, hogy gondoskodjanak róla. Más szóval a gyereknek elemi érdeke, hogy „kikényszerítse” szülei szeretetét.
Gyakran előfordul újszülöttek, különösen első gyermek esetében, hogy a szülők nemigen tudnak mit kezdeni azzal, ha a kicsi sír: alkalmasint félnek tőle és tehetetlennek érzik magukat. Ha így van, akkor sokkal gyakrabban mutatnak törődést felé akkor, amikor hallgat. A közeledés és távolodás mintázataiból a gyerek – továbbra is a megteremtett világképe alapján – azt a következtetést vonhatja le: „Apa és anya csak akkor szeretnek, ha nem mutatom ki az érzéseimet. Tehát úgy maradhatok életben, ha az érzéseimet nem élem meg.”
Ha rendszeresen éled meg azt az érzést, hogy nem szabad mások előtt örülnöd vagy szomorúnak, dühösnek lenned, esetleg a félelmedet kimutatnod, akkor nagy esély van rá, hogy ezzel a szabállyal dolgod van és a mai nap a legkorábbi elérhető időpont, amikor ezen változtatni tudsz.
A személyes mantrád lehetne a következő: „Lehetnek érzéseim, és szabad őket kifejeznem. Ha bármely szükségletem kielégül, szabad jól éreznem magam, és szabad örülnöm. Ha nem elégül ki, szabad magam rosszul éreznem. Lehetek szomorú a múlt miatt, érezhetek haragot a jelenben, illetve félhetek a jövőtől. Az érzéseim nem helyesek vagy helytelenek: az érzéseim vannak, és az enyémek. Ahogy gondolataimmal, úgy velük sem tartozom elszámolni senkinek. Szabad teljes mélységükben megélnem az érzéseimet. És egyedül én döntök afelől, hogy az aktuális érzésemet ki előtt fejezem ki és milyen mértékben.”

„A gyermekkor természetes igénye: szabadság. S a mai gyermeket szinte ketrecbe kényszerítik.” (Weöres Sándor)

5. Légy gyerek!

A szülő azt sugallja, hogy nem tűri a gyerekséggel járó viselkedési formákat, mint a bohóckodás, a hiszti, a dac, a füllentés. Leggyakrabban akkor alakul ki ez a gátlás gyerekkorban, amikor valakinek a szülei szigorú neveltetést kaptak és az érdem, elismerés és érték egyedül a munkához kötődött. De meglepő módon olyankor is előfordulhat, mikor a „két dudás nem fér meg egy csárdában” mondás alapján a családban csak egy gyerek lehet. És az a gyerek vagy maga a szülő vagy egy másik testvér. E gátlás kialakulási környezetében gyakran hangzik fel a „Ahhoz már túl nagy vagy, hogy…” kezdetű mondat. De a szülők vég nélküli civakodásából is gyakran születik a gyerek fejében olyan következtetés, hogy „legjobb, ha gyorsan felnövök, és én vigyázok a dolgokra”.
Ha nehezen tudsz feloldódni gyerekek társaságában, vagy kerülöd azokat a helyzeteket, ahol gyerekekkel kellene kapcsolatba lépned vagy nehezen tudsz kikapcsolódni, szórakozni, feloldódni mások társaságában, akkor bizony találtunk egy szabályt, amin dolgoznod érdemes.
A személyes mantrád lehetne a következő: „Szabad olykor tökéletlennek és tudatlannak lennem: nem kötelező minden helyzetben maximális teljesítményt produkálnom. Megélhetem a gyermeklét szabadságát és örömét. Szabad félretennem a tudatosságot, célszerűséget és felelősséget: szabad önfeledten, céltalanul játszanom.”

“Előbb csináld azt, ami szükséges, utána azt, ami lehetséges, és máris azt fogod csinálni, ami lehetetlen. (Assisi Szent Ferenc)

6. Cselekedj!

A szülő azzal, hogy mindent megtesz a gyerek helyett, semmit nem bíz rá, arra neveli, hogy tehetetlen legyen, a gondjai megoldását másoktól várja. Ez az egyik olyan szabály, amely mögött többnyire tudatalatti szülői viselkedések állnak, amelyek hátterében féltékenység és irigység húzódik meg. Bár tudatosan arra törekszik, hogy a gyerekének a legjobbat biztosítsa (esetleg jobbat, mint amiben neki része volt), tudat alatt megjelenhet egy félelem, hogy mi lesz, ha jobb lesz nálam.
Ha gyakran fordul elő veled, hogy egy vizsgára sokat készülsz, minden adott ahhoz, hogy sikerrel járj, de a végén valahogy mégis szabotálod a sikered. Vagy keményen és jól végzed a munkád, majd mikor közeledik a határidő egyszerre szétszórttá, összeszedetlenné válsz és esetleg kudarcot is vallasz, akkor ez a szabály neked és rólad is szól. Arra hív meg, hogy megérdemled és befejezheted, amiért dolgoztál. A kérdés csupán az, hogy akarod-e igazán.
A személyes mantrád lehetne a következő: „Szabad jól teljesítenem, szabad eredményeket elérnem. Ha valamit elkezdtem és szívesen csinálom, szabad befejeznem.”

Folytatás következik…

Ha a változásod folyamatában úgy érzed, hogy segítségedre lehetek, fordulj hozzám bizalommal!
Liebscher László