A kötődés útjai–minden út a kocsmába vezet?

Néhány nappal a Valentin napi láz lefutása után, amely most már nem csupán egy érzelmi kultusznap, hanem üzleti szempontból is egy fontos lehetőség, elgondolkodtam, hogy a kötődés, mint olyan mit is jelent napjainkban. Hiszen értjük, hogy elektromos, de mi hajtja?!

Belegondoltál már, hogy mennyi mindenhez kötődsz? A kötődés olyan, mint a levegővétel. Annyira természetes része az életünknek, hogy csak akkor vesszük észre a fontosságát, mikor nincs rá lehetőségünk, hogy hozzájussunk. Ekkor viszont fájdalmas a hiánya, sőt sokszor végzetes.
Érdekes megfigyelni, hogy a kötődéssel kapcsolatban vagy a vágy vagy az elutasítás jelenik meg, mint érzés. Minden, amihez kötődünk fontos építőköve annak a személyiségnek és annak a fizikai valóságnak, amelyek egyvelegét a tükörbe nézve látunk, amely varázslatos, egyedi és pótolhatatlan.

Az életünk nagy ellentmondása is itt kezdődik, hiszen már születésünkkor tudható, hogy meg fogunk halni, vagyis az élet egésze e szempontból egy lezárási folyamatnak is tekinthető. Ha ezt így elfogadjuk, akkor nem nehéz belátni a mondás igazságát, hogy nem a cél a fontos, hanem az út az, ami igazán számít (Békés harcos útja szabadon).

Maga a fogantatás is egy kötődés, amely fizikailag a születéskor bizonyos szempontból megszakad és átalakul egy másfajta inkább érzelmi, mint fizikai kötődéssé. Ha igazán objektíven nézzük, akkor maga a halál is a kötődés átalakulásával jár. Így jutottam el a következtetésemig, amit ezennel megosztok veletek, hívjátok, ahogy akarjátok, de nehéz bebizonyítani az ellenkezőjét:

A kötődés nem vész el, csak átalakul.

Minden kötelék, amelyet az életünk során magunkhoz rendelünk, a részünkké válik. Az életünk maga is a kötelékek kialakításából áll, ahogyan újszülöttből felnőtté válunk. Sőt egy üzleti vállalkozás léte is a kötődések kialakításának sikerességén múlik. Ahogyan kereslet és kínálat sem létezhet egymás nélkül.

Érdekes megfigyelni, hogy a Maslow által létrehozott szükségletek piramisa nagyjából a kötődési vágyainkat, a kötődés irányát és sok esetben a fontosságát, a rangsort is meghatározza. Könnyű belátni, hogy akinek mindennapi megélhetési gondjai vannak, az vagy abba az irányba keresi a kötődést, amerre ezek a gondjai megoldhatóak vagy éppen olyan irányba alakít ki kötődést, ahol ezt elfelejtheti. Gyakorlatilag ebben a helyzetben vagy keresed a lehetőséget, hogy jobb legyen vagy a kocsmába mész lemondani a lehetőségeidről és elfogadod, hogy ez van, ezt kell szeretni.

Ha biztonságra van szükséged, akkor vagy azon dolgozol, hogy megteremtsd ennek a feltételeit vagy beletörődsz a védtelenségedbe és az utad a kocsmába vezet, ahol megerősíted ezt a köteléked és leülsz az ide üss szektorba.

Ha szeretetre vágysz, akkor először is vagy kialakítod magaddal a kötődést és elfogadod a szabályaidat, hogy szerethető vagy és úgy keresed a kötődést, hogy ezt meg tudd mutatni a másiknak vagy azt várod, hogy más jöjjön rá arra, amit te magad sem tudsz. Ez utóbbi esetben nem a kocsmába tartasz, hanem már ott is vagy. A kocsmáról pedig egy dolog megállapítható, oda mindenki a maga problémáját megy elfelejteni, ezért igazán senki sem kíváncsi a másikéra. Ami viszont megnyugtató, hogy bár sokan vannak a használj ki boxban, ha akarsz foglalni, egy helyet mindig tudnak szorítani neked.

Ha elismerésre vágysz, akkor az első feladatod, hogy ezt megadd magadnak, majd másoknak is megmutasd, különben ezúttal is a kocsmában ülve, belső feszültségek közepette mondasz le a lehetőségről, hogy kiderüljön te mitől vagy egyedi. A kocsmában ugyanis csupa ugyanolyan ember van, őket csupán a lemondás hozza közös nevezőre. A nem érek semmit csapat viszont sosem lesz teljes. Mindig vár új tagokat.

Ezek voltak azok a szükségletek, amelyek valamilyen hiány betöltése érdekében jelentek meg. Aki eljut idáig, az azonban a legtöbb esetben nem áll meg ezen a ponton, hanem fejlődésre vágyik. Ha rájön, hogy ő miben jó és mitől egyedi, akkor abban célokat tűz ki annak érdekében, hogy holnap jobb lehessen, mint ma. Ezen a ponton már jóval kevesebben veszik az irányt a kocsma felé, hiszen a legtöbben tudják, hogy hiába mennek oda bizonygatni, hogy ők az élet császárai, ahogy korábban írtam a kocsmában ugyan sokan vannak, de mindenki a saját problémáját akarja elfelejteni. Az élet császárai ezért maximum egy jó kocsmai bunyót tudnak kirobbantani. Az élet császárai ugyanis elfelejtenek egy nagyon fontos tényezőt, hogy a világ állandóan változik. Ahhoz, hogy a szelet elkapd a vitorláddal, folyamatosan figyelned, kísérletezned és tanulnod kell. Mondhatod, hogy majd azt te tudod, de a kocsmában ez senkit sem érdekel és mindig lesz egy erősebb, akinek igaza lesz.

A fejlődés mellett tetted le a voksod, akkor előbb vagy utóbb egy rendszert is kidolgozol, ami segít abban, hogy felkészülj, felismerj és reagálj. Ezen a ponton már csupán a káosz kapitányok veszik az irányt a kocsma felé. Azok, akik átlátják a káoszt, de nem hajlandóak rendszert teremteni maguk körül. A rendszer ugyanis olyan, hogy ha hiba van benne, akkor nem működik. Amikor egy működő rendszer van a kezedben, akkor nem kell magyaráznod senkinek, hogy miért fog működni, míg amikor egy esetleges nem működő rendszerről kell ugyanezt megtenned, akkor már jóval több energiát kell befektetni, ami sokszori elhibázott kísérlet után, akár évek vagy évtizedek múltán térül csak meg. A káosz kapitányok azzal a félelemmel hajóznak a kocsmába, hogy mi lesz, ha nem működik (már megint). A kocsmában pedig igazolást nyer a félelmük, hiszen ott csupa olyan van, akinek nem működött.

Ha mindezeken az akadályokon hősként túljutottál, akkor már csupán el kell érned a lehetőségeket, amelyek benned rejlenek. Az önmegvalósítás a kötődés nagy paradoxona. Ahhoz, hogy megvalósítsd az életed célját, meg kell találnod a helyed a világban. Az önmegvalósítás csúcsán úgy találsz rá önmagadra, hogy jobbá teszed a környezeted. Gyakorlatilag úgy kell elérned a csúcsot, hogy ott mást fotózol le. Ami viszont jó hír, hogy ez hihetetlen boldogsággal tölt el téged. Mikor felfele haladsz, elképzelhetetlennek tűnik, hogy magad elé engedj valakit. Ha viszont ott vagy, akkor ez természetes. Tudod miért? Mert felismered, hogy ami benned van, a másik nélkül nem nyer értelmet. A kötődés az, ami megteremti a kapcsolatot közted és életed célja között. Weöres Sándor nálam rövidebben fogalmazta meg a lényeget:

„Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél. Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra. Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben.”

Nem árt tudni, hogy ugyan az élet kocsmáiban sokan vannak, de ahogy a mondás tartja, mikor egy ajtó bezárul, egy másik kinyílik. Ha tehát bezárod a lemondás kapuját, akkor a lehetőségek kapuja kinyílik. Hogy kopogtatsz a lemondás kapuján újra vagy belépsz a lehetőségek kapuján, az már rajtad múlik.