Ép testben, ép lélek-Szervezetfejlesztés másként

Ép testben, ép lélek. Gyakran használják ezt a mondást mikor az egészségtudatosságra akarják felhívni a figyelmet. Az írásom témája lehetne az is, hogy melyik volt előbb a tyúk vagy a tojás, vagyis egészséges lélek vagy egészséges test. Illetve a kettő létezhet-e egymástól függetlenül? De arra gondoltam, hogy egy talán kevésbé ismert oldaláról mutatom meg ezt a mondást. A szervezetfejlesztés területe nem csupán a vállalatok számára hordoz tanulságokat, hiszen egy párkapcsolat, egy család, egy baráti társaság vagy akár egy sportcsapat is hasznos összefüggésekkel és tapasztalatokkal gazdagodhat ezáltal.

változatosság

„azért kellene imádkozni, hogy ép testben ép lélek legyen”

A mondás a római költő, Iuvenalistól származik és eredetileg úgy hangzott, hogy „Orandum est, ut sit mens sana in corpore sano”, vagyis azért kellene imádkozni, hogy ép testben ép lélek legyen. Nem azt állította tehát, hogy kizárólag egészséges testben lakhat egészséges lélek, hanem azt, hogy ez kívánatos lenne, mert gyakran találkozott ennek ellenkezőjével.

Őszintén megvallva életem során sok szervezetnek voltam már tagja a mikro mérettől a multinacionálisig és Iuvenalishoz hasonlóan én is sokszor találkoztam azzal az ellentmondással, mikor egy profi színfal mögött amatőrök sürögtek-forogtak és foltozták be a lyukakat, illetve olyan rendszert is láttam, ahol egy kívülről amatőrnek tűnő felszín alatt elképesztő profizmus működött. Azt gondolom, hogy nem nehéz belátni, melyikben van nagyobb perspektíva, melyik működése fenntartható hosszú távon.

Felmerült bennem a kérdés, hogy mit vagy kit tekintünk egy vállalkozás „lelkének”?

    •Van, aki szerint a cégtábla a vállalkozás „lelke”. Bár van az a mondás, hogy a jó bornak nem kell cégér, de nem kétlem, hogy van benne igazság, hogy egy jól megtervezett cégtábla megragadja a vevőket és elülteti a fejekben a cég létezését. De elég-e ez önmagában?

 

    •Van, aki szerint az alapító, a tulajdonos vagy az (ügy)vezető a vállalkozás lelke, hiszen ő az, akihez a vállalkozás létrejötte vagy működtetése kapcsolódik és ő hozza meg a létezéssel kapcsolatos legfontosabb döntéseket.

 

    • Van, aki szerint az ügyfélszolgálatos, a recepciós vagy az irodavezető a vállalkozás „lelke”, hiszen ő az, aki a belső és a külső ügyfelek teljes palettájával együtt dolgozik valamilyen módon.

 

    • Van, aki szerint az értékesítő a vállalkozás lelke, mert rajta keresztül ismerik meg az ügyfelek a vállalkozást.

 

    • Van, aki szerint a marketinges a vállalkozás lelke, mivel ő segít megtalálni a kapcsolatot a leendő ügyfeleinkkel és ő gondoskodik arról, hogy a vállalkozás megtalálja ügyfeleit és kielégítse azok igényeit.

 

    • Van, aki szerint a pénzügyes a vállalkozás lelke, mert ő az, aki ismeri a határokat és össze tudja fogni a többi munkatárs, szervezet működését úgy, hogy az ne valljon kudarcot = ne menjen csődbe.

 

    • Van, aki szerint a munkaügyes a vállalkozás lelke, mert ő felel azért, hogy mindenki elégedett legyen és a vállalkozás erőforrásai biztosítva, fejlesztve és elismerve legyenek.

 

    • Van, aki szerint az IT-s a vállalkozás lelke, mert nélküle megáll az élet a mai digitális világban.

 

    • Van, aki szerint a jogász a vállalkozás lelke, mert ahhoz, hogy fennmaradjon a cég egy szabályozott környezetben, mindig ismerni kell a jogi környezetet és figyelni kell az annak való megfelelésre.

 

    • Van, aki szerint a könyvelő a vállalkozás lelke, mert ő az, aki a működéshez szükséges jogi, pénzügyi, adózási, számviteli és egyéb szabályokkal tisztában van és a vállalkozás működését ehhez igazítja. Elhárítva ezzel olyan akadályokat, amelyek adott esetben ellehetetlenítenék a cég létezését, működését.

Ezt a felsorolást akármeddig bővíthetnénk, de bízom benne, hogy olvasva e sorokat mindenki egy pillanatig a vállalkozás lelkének érezte magát.

A célom ugyanis az volt, hogy megmutassam a nézőpont milyen jelentőséggel bír egy ilyen vizsgálat során. Azt mondják, hogy az ember lelke a szívében van. De mi történik egy szívátültetés során? A lélek nem cserél gazdát, legalábbis ilyen módon azt gondolom, hogy biztosan nem.
A lélek egy halhatatlan rész, egy elpusztíthatatlan esszencia. Mindezek alapján könnyű belátni, hogy egy vállalkozás „lelke” sem lehet egy ember vagy egy tárgy. Azok a vállalkozások, amelyek keresik azt az okot, körülményt, amelyért a vállalkozás minden tagja lelkesen végzi a feladatát és olyan lehetőségek, körülmények, környezet, hangulat megteremtésén dolgozik, ahol a tagok elkötelezettsége növekszik és az egyéni és szervezeti célok egymást segítve fejlesztik a részt és az egészt.
 
Vannak vállalkozások, ahol a filozófia alapja, hogy a munkavállaló van a cégért és hálával tartozik, hogy munkát kap. A munkanélküliség és a társadalmi, gazdasági környezet jelenlegi helyzete ezeknek a vállalkozásoknak is, az emberek anyagi bizonytalanságtól való félelme miatt, lehetőséget biztosít a fennmaradásra. De mindenki tegye a szívére a kezét és válaszoljon magának arra kérdésre, hogy ha választhat két munkahely között, ahol az egyik az előbb említett típusba tartozik, míg a másik egy olyan munkahely, ahol azt keresik egy megfelelő kiválasztási folyamatot követően, hogy miben támogathatják őt annak érdekében, hogy kiteljesedjen, és hogy azzal foglalkozzon, amiben a legjobb?
Én tudom mit választanék egy ilyen helyzetben. De nálam bölcsebb gondolkodó, Confucius is utal a megoldásra:

„Válassz olyan munkát, amit szeretsz és egy napot sem kell dolgoznod az életedben.”

Én úgy látom, hogy az önismeret fejlesztése egyértelműen hozzáadott értéket képvisel egy szervezet működésében, sőt mi több tudatos működésében. Így ahol ez annak fontos eleme, ott a fejlődés egész egyszerűen garantált. Hallottam már cégvezetőtől, hogy emberek jönnek és mennek, ez nem számít. Egyetértek azzal, hogy egy vállalat folyamatos megújulásához és fejlődéséhez sokszor új energiák érkezésére és régi energiák lecserélésére lehet szükség, illetve egy munkavállaló mindig dönthet másként. De nem mindegy, hogy mi áll a folyamat és a döntés hátterében. Nem mindegy, hogy a vállalat tranzit, ugródeszka vagy mérföldkő egy munkavállaló életében.

egyensúly

Hogy mit tanít nekünk a hétköznapokban a szervezetfejlesztés? Úgy tudnám leírni, hogy az emberi testben minden szervnek meg van a maga feladata. Ha valamely szerved nem 100%-osan működik, akkor annak előbb vagy utóbb hatása lesz az egész tested állapotára, működésére. Ha nem foglalkozol vele, akkor egyre nagyobb erőfeszítésekkel lehet csak visszaállítani az egyensúlyt, az egészséget. Mit gondolsz az egészséges testben, egy jól működő kapcsolatban, egy jó családban szerinted hány %-osan működnek a részek az egészben?