Generációk zsákutcái

Gyakran hallani a szülők szájából a varázsmondatot: „Én a legjobbat akarom a gyerekemnek és ezért bármire képes vagyok”. Egyértelmű veszélyhelyzetben a szülőkön valóban egy ’Bármire képes vagyok a gyermekemért’ program fut le. De mi a helyzet akkor vajon, mikor a veszély nem egy égő ház vagy a gyermekre nehezedő autó, hanem mondjuk a rendszeres testmozgás? Akkor is elindul-e ugyanaz a program? A kutatások az mutatják, hogy sajnos csak kevés szülő látja át azt, hogy mintaként szolgál a gyermeke számára.

Létezik egy nagyon tanulságos történet egy pillangóról és a jó szándékú emberről. A történet szerint egy jó szándékú ember, látva hogyan küszködik egy pillangó, hogy kiszabadítsa magát a bábból, segíteni akart neki. Nagyon gyengéden kitágította a szálakat, kialakítva egy kijáratot. A pillangó kiszabadult, kibújt a bábból, bizonytalanul bukdácsolt, de nem tudott repülni. Valamit ez a jó szándékú ember nem tudott, és ez az, hogy csak a megszületés, kibújás küszködésén keresztül tudnak annyira megerősödni a szárnyak, hogy repülni lehessen velük. Megrövidített életét a pillangó a földön töltötte, sose ismerte meg a szabadságot, sose élt igazán.

 

„… vitathatatlanul jó szándékból…”

Az emberi szervezet harmonikus működését alapvetően háromféle tényező befolyásolja: a genetika (vagy örökletes tulajdonságok), az egészség/betegségek/fizikai kondíció illetve a stressz hatások. A genetika törvényeit kevesen tudják felülírni. A másik két tényező esetében azonban a legtöbb szülő megkímélni akarja a gyermekét a külvilág okozta veszélyektől. Mindezt vitathatatlanul jó szándékból.

Hogyan fordulhat mégis elő, hogy a felnövekvő nemzedék egyre nagyobb hányada küzd táplálkozási, súly, szomatikus és pszichoszomatikus problémákkal, betegségekkel? A szülők mintát mutatnak a gyermeküknek. Hogy a minta pozitív-e vagy negatív, az nagymértékben függ a szülő és a gyermek közötti kapcsolattól.

Tekintettel arra, hogy e folyamatok jelentős része tudatalatti folyamat, a gyermekek fejlődésével foglalkozó kutatások sok segítséget jelentenek a felismeréshez. Érdemes elgondolkodni azon, hogy a napi 10-12 órát dolgozó, esetlegesen jól kereső, keveset mozgó, feszült szülő milyen mintát ad a gyermekének. Hogyan tanítja meg saját példáján keresztül a gyermeket az egészséges egyensúly megtartására, ami a munka-magánélet-testmozgás hármasságot illeti? A teljesítménykényszer mellett felnövekvő vagy a munkahelyen teljesítménykényszer alatt dolgozó szülő vajon átemeli-e a teljesítménykényszert saját gyermekének nevelésébe? Aki kételkedik a kérdés jogosságában, annak érdemes elmenni néhány gyermekeknek rendezett labdarúgó tornára, ahol előfordul, hogy edzők és szülők tartják elképesztő teljesítmény nyomás alatt (jó és fejlesztő szándékkal) a gyermekeket.

 

„…felnőttként a gyermekkorban végzett rendszeres sportolás vagy annak hiánya jelentősen befolyásolja az életminőségünket…”

Hogyan tanulhatunk a saját hibáinkból? 100.000 feletti testszenzoros, szívfrekvencia-variancia alapú mérés alapján kijelenthető, hogy felnőttként a gyermekkorban végzett rendszeres sportolás vagy annak hiánya jelentősen befolyásolja az életminőségünket. Azonban a mozgásszegény életmód már ennél korábban hatással lehet az egészséges fejlődésre. Akár már gyermekkorban. Hiszen a gyermekként végzett rendszeres testmozgás segít megakadályozni a gyermekkori elhízást, fejleszti az izomzatot, a szellemi és szociális fejlődést támogatja és nem utolsó sorban a rendszeresen sportoló gyermekek nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak az iskolában is.

A szülő-gyermek kapcsolat javításának kulcsa nem a kényszer és a korlátozás, hanem a megosztás és a bizalom. Könnyen belátható, hogy ha szülőként a munkánkról szinte semmit nem osztunk meg a gyermekkel, akkor hamarosan eljön a pillanat, mikor a „Mi volt a suliban?” kérdésre megérkezik a „Semmi!”, rövid és tömör válasz. Vagy a szülők közötti konfliktus vádaskodással való „lezárása”, hamarosan vádaskodással fog végződni a szülő és a gyermek közötti konfliktusban is. Vagy amikor szülőként olyan elfoglaltak vagyunk, hogy nem marad időnk a rendszeres testmozgásra sem, eljön az idő, mikor a gyermek számára sem a testmozgás lesz a legfontosabb dolog a világon.

Mit veszítünk ilyenkor? Túl azon, hogy egy harmonikusan működő családban egyszerűen jó létezni, tudat alatt azt akadályozzuk meg a gyermek fejlődésében, hogy a külvilág változásaihoz minél jobban tudjon alkalmazkodni. Vagyis a legnagyobb veszteséget a fenntartható fejlődés hiánya jelenti.

Egy rendszeres testmozgást végző gyermek szervezete többszörösen jobban tud reagálni az őt érő stressz hatásokra, legyen az az iskolai teljesítmény, szociális megfelelés vagy akár az életkornak megfelelő testi és hormonális változás. A rendszeres fizikai aktivitás kedvező hatással van az alvásminőségre is, melynek hatására a hormonális változások miatt ténylegesen megvalósuló rövidebb alvásidő is megfelelő regenerációt biztosíthat a gyermekek számára. Ez az örökség pedig megmarad felnőttkorban is. Ugyanis a gyermekkorban ily módon letett alapok hatással lesznek a felnőttkorban tapasztalt stressz hatások kezelésére, a teljes regenerációhoz szükséges alvásidőre, az alvás minőségére és így a felnőttkorban megélt teljes és minőségi élet megélésére.

 

„…legtöbbet úgy tehet egy szülő a gyermekéért, ha megmutatja gyermeke számára az utat a saját példájával…”

A magyarok egészségi állapota rosszabb sok más európai országban élőéhez képest. A hazai lakosság 65 százaléka számított 2014-ben túlsúlyosnak vagy elhízottnak. Az Elef mérése szerint a magyaroknak mindössze 4,5 százaléka végez a hét minden napján valamilyen testmozgást. A lakosság kétharmada napi tíz percet sem áldoz arra, hogy sportoljon és az idősödéssel ez csak csökken. Az egészség terén igen fontos a szerepe az életmódnak, kiemelten a táplálkozásnak és az egészséges testsúly megtartásának. Egészséges életmóddal megelőzhető a szív- és érrendszeri betegségek majdnem háromnegyede, a daganatos betegségek egyharmada, és az egészségben töltött élet meghosszabbítható. A heti legalább öt alkalommal végzett, 30 percnyi mérsékelt testedzés csökkenti számos betegség kialakulásának kockázatát, illetve meglévő betegségek esetén segítheti a gyógyulást.

Az iskoláskorú gyereknek megfelelő fizikai aktivitásának jellemzőit mutatja be az a piramisábra, amely segítséget nyújthat a szülők és pedagógusok számára is:

A legtöbbet úgy tehet egy szülő a gyermekéért, ha megmutatja gyermeke számára az utat a saját példájával. Ez az út kétségtelenül a legnehezebb, talán a leghosszabb, de egyben a legértékesebb is. A megoldás tehát nem az, hogy a szülő mindent megad a gyermekének, miközben ő legbelül szenved, hanem annyit ad magának és a gyermekének, amellyel mindannyian kiegyensúlyozott életet élhetnek. A minőségi idő pótolhatatlan. Ez igaz a szülő-gyermek kapcsolatra, szülő-szülő kapcsolatra és az élet egészére is.

„A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze.” (Szent-Györgyi Albert)